Túrabeszámolók

HOSSZABB ÚTVONALLAL, NAGYOBB SZINTEMELKEDÉSSEL rendezték meg a XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúrát.

2026.09.19-én, szombaton 07:36-kor indulunk tömegrajttal Dunakesziről, az alagi temető parkolójában felállított rajtból az Attila Védvonal új útvonalán.

Két körforgalom mellőzése után hosszan rúgjuk a port az M2 szomszédságában, majd a királydinnye-földdel határolt sivatagot elhagyva átkelünk a vasúton és egy kellemes, de rövid erdei sétát teszünk a Mogyoródi-patakig. Az átkelés a mederbe borított ágakon lelassítja a még sűrű mezőnyt. Hamar kiérünk a fás területről és szívjuk az autók által felvert murvaport.

Első ellenőrzőpontunk Bányász József ejtőernyős katona síremlékénél van, ami után az előzőekhez hasonló körülmények között fojtatjuk utunkat a mostanában megnyitott csömöri Rozsdafarkú kilátó felé.

Marcsi és Zoli szorgalmi feladatként felmennek a kilátóba, amelynek a felső szintjén – elmondásuk szerint – tekintélyes kilengés érzékelhető. Én úgy döntök, hogy nulla pontért nem megyek fel, inkább kiköltöztetem a cipőmből a nem beleillő dolgokat. Az ellenőrzőpont mellett a földbe állítva csillog a napfényben egy kétkezes kard. (Én Excaliburként emlegetem.) Mögé állok és megragadom a markolatát. A performance-ról Marcsi jóvoltából fénykép készül. 

Egy kilátó nem kilátó. Gyerünk a következőhöz! 

A Hungaroring kerülgetése után mászásba kezdünk a Somlyó-hegyen álló Szent László kilátó irányába. A fenti ellenőrzőpontot az itiner lebélyegeztetése és egy csokiszelet átvétele után hamar magunk mögött hagyjuk. Örömmel üdvözlöm a tényt, hogy végre visszatértünk az előző évek jól ismert útvonalára. A poros közutak és az autók – amik elől minduntalan félre kellett húzódni – hátramaradtak. A bozótosból kibukkanva szőlők melletti dűlőúton érjük el az erdőt. Kellemes klímájában haladunk a még hellyel-közzel egybefüggő mezőnnyel. A megszokott helyen szalagozás kanyarít rá egy rövid, de combos emelkedőre, ami a Szár-hegyi ellenőrzőpontra, a Makrai ales pihenőhöz vezet. Folyadékpótlás és szerelvényigazítás után nagy levegővétellel felkelünk az árnyas helyen álló pihenőbútorzatról és továbbindulunk. 

Jelzett turistautakon, valamint kék szalagok útmutatása mentén jutunk le a 3-as úthoz, ahol kivárunk egy autómentes buborékot majd átsietünk a túloldalra. Összehasonlíthatatlanul jobb itt az erdőben, mint a kitett helyeken, a tűző napon. Elérjük az M31-es út felett átvezető hidat, amelynek innenső hídfőjénél egy futóesemény frissítőpontja van. A rendezőség a rajtbeli eligazításnál direkt felhívta a figyelmünket, hogy ne kunyeráljunk semmit ezen a ponton. Én a biztonság kedvéért üdvözlés után rákérdezek, hogy ez-e a futók pontja. Az ottani kedves pontőrség igenlő válasz után hozzáteszi, hogy már minden futó elfutott, úgyhogy csipegethetek a megmaradt készletből. Én inkább a maradék ballonos vizet választom. A hídátkelés után napsütötte emelkedős flaszter leküzdése árán térhetünk be ismét az erdőbe. Többnyire árnyas, tüskés ágak által szűkített földúton érjük el a Betyársereg működtette Bolnoka-gerinci ellenőrzőpontot.

Itt aztán muszáj elidőzni a házi felvágottak, húsos szalonnák és egyéb finomságok pusztítása céljából. A víz éppen kifogyott, de a felszeletelt kígyóubi és a paradicsom is szomjoltó. Egyébként olyan meleg van, mint egy múltbéli, nyárközépi, strandolásra csábító napon.

A piros sáv turistajelzés mentén hosszú, egyenes szakaszokból álló erdei úton megyünk Isaszeg irányába. Tanyák közelébe érve az útra szórt ökölnyi kövek nehezítik a ficammentes haladást. Hamarosan derékszögben a mélybe fordul utunk, lentről már nincs messze a Rákos-patak isaszegi áteresze, amely közelében a Mi Hazánk Mozgalom üzemeltet ellenőrzőpontot finom pogácsával és ásványvízzel. 

Aki nem tart attól, hogy kiugrik a válla, az gyakorlógránáttal célba dobhat. Mi a biztonságos előrejutásra koncentrálva ezt a lehetőséget kihagyjuk. 

A vasút túloldalán emelkedünk először a temető, majd a Kálvária magasságába, végül a katonasíroknál posztoló ellenőrzőpontra, ahol szintén lehet frissíteni. Egy kis sörpados pihenést engedélyezünk magunknak az emelkedő után. 

Következő, piros sáv turistajelzéssel ellátott utunk Pécel felé mutat, de előbb még hosszan hullámzik az Öreghegy még Isaszeghez tartozó ellenőrzőpontjáig. Mély árokba tipegünk le marha meredeken, hogy aztán a másik oldalán a talajba vájt lépcsőn másszunk ki - szintén meredeken - a bélyegzésért.

Még néhány lájtosabb emelkedő következik, aztán kibukkanunk az erdőből. 

Leereszkedünk a völgybe, ahonnan az előző évek túráin kezdtünk bele a szerpentines emelkedésbe a Bajtemetésen elterülő katonai bázis maradványaihoz. Most csak nosztalgiával tekintünk a felkanyargó műútra, amint elhaladunk mellette. Nagy ívben, viszonylag szintben kerüljük hosszan a hegyet a Szilasvölgyi dűlőúton. Nem ússzuk meg a megmászását, mert egy kék szalag élesen balra, a hegy felé kanyarít. Egy végtelennek tűnő erdei úton baktatunk fölfelé. Nulla kilátás; az az érzésem, hogy "nem lehet látni a fától az erdőt". 

Nem tetszik az erdei út? Nos, akkor nesze nekünk egy rövid, de olyan meredek oldal, amin jószerivel csak négykézláb lehet felkutyagolni. Aszta! Erre inni kell! Egy tarlón keresztülvágva érjük el az utcát, ami az utolsó ellenőrzőpontunkhoz, a Péceli kettőskereszt emlékhelyhez vezet. 

Fiatal lányok kenyérlepényt kínálnak öntettel, amit szívesen elfogadok. Bár néhol picit megégett, de végül is a szén táplálja a tüzet, amire még nagy szükség van a célig. Már kissé, vagy nem is kissé belém költözött a herót az új útvonal miatt, ezért minél hamarabb a végére akarok járni. Nem várom be Zoliékat, hanem elindulok lefelé. Kisvártatva egy kutyás pár, majd nem sokkal később egy középkorú pár jön szembe, feltehetően az emlékhely felé tartanak. A találkozásokból arra következtetek, hogy nincs már messze Maglód. 

EGY NAGY TÚRÓST! 

Csak megyek, megyek és megyek. Elvétve kivillan a fák közül a település, ami a pozíciómhoz képest rohadt mélyen terül el. Hangulatjavító, hogy utolérem Baluék csapatát. A monotónia után váltok velük néhány szót. Reménykeltő, hogy végre valahára elérjük a már jól ismert piros kereszt turistajelzést. Innen már ésszel átfogható távolságra van a városszéli temető, a Piskóta körforgalom és a belőle kiágazó hosszú, hosszú Kossuth Lajos utca, aminek a flaszterén csattogva eljutunk az Árpád vezér parki célba. 

A 11 és félórás szintidőből csak szűk 20 percet bírtam bennhagyni, de hozzátartozik a történethez, hogy többek GPS-es mérése szerint az eredeti 44 kilométer 48 és fél kilométerre nyúlt az új útvonalon, valamint a 733 méteres szintemelkedés is bőven 800 méter fölé tornyosult, a szintidő pedig maradt a régi.

A mellettem kicsekkoló Áron társaságában átveszem a névre szóló emléklapot és a túra jelvényét. Ezután a főszervező Nagy Norbert nyújtja át a 10. teljesítésemért járó emléktárgyat. A fotózással járó ceremónia után a gulyáságyúhoz járulok és egy tányér emberes adag babgulyást kérek a hölgyektől. A legkevésbé sem sajnálják tőlem az ételt; a színültig mert tányérral óvatosan egyensúlyozok a túratársak asztalához.

Zseniális az ízvilága, üdvözlet a szakácsnak. Kanalazás közben figyelem a beérkezőket: Marcsi, Zoli és Bubu érkeznek. Leng a képzeletbeli fekete-fehér kockás zászló.

Egy év van arra, hogy emlékeimben megszépüljön az Attila Védvonal új útvonala.

Ottorino

 szia emberek,az Attila védvonal kistestvére…

Na persze,ez a nap is a reggelből nől ki,mint annyi másik is,és ha el akarod kapni a rajtot,ki kell cihelődni a paplanos ágyból, vonatra kell szállni és egyebek.Ezúttal még át is kell szállni annak,aki nem az isaszegi fővonal mellett vett házat,például én.Ténfergek a Keleti pályaudvaron,mindig lenyűgöz a látvány minden vonalrekonstrukció után,talán megint másoltak a vasutasok egy kazettát Flipper Öcsi műveiből,ezzel le is van tudva.Nézem a vetítőt,amin forog a forgalom,eligazít és tájékoztat,digitálisan,naná.Arc csapódik elém,szakállas és idős,persze hogy a Yeti,darabka történelem,valamikoron együtt tapostuk a füvet itt-ott.Ruházatából ítélve ugyanazt forgatja fejében,menni akar,túl a nyolcvanon,persze alig néz ki hetvenkilencnek,botok a kezében,biztosan a kutyák ellen,mert a gödöllői havasok ennél kevesebb kihívást tartogatnak.Begördül a szerelvény,rámászunk,két jóllakott óvodás egymással szemben,és mesedélelőtt.Mi történt,miért történt és egyébként is.Aztán elfogy a főváros,az agglomerizáció meg már leszállást sejtet,igen,innen gyalog a startig,vagy három kili,ez a +,de sebaj.Több embernek ez a programja,fiú-férfi,lányok-asszonyok bele a szombat délelőttbe,a rántás ráér,most gyaloglás lesz,Blöki is van néhány,elemes és nagyobbacska,mind hámon,nem nyakörv,az a bolhákra van,a póráz átalakult,mert szeretjük és kíméljük,ruhácska ugyan még nem feszül rajtuk,de fog,tudjuk.Fiatal arc csapódik,András a harmincasok családjából,bátor és keresi a kihívást.És megvan a starthely,temető mellett,sorok,elő és nem előnevezettek,vagyunk páran,van fekete ember is,a lászlófélék köréből,egri népek körében,kipihenten,frissen,mint a hetvennyolc évesek gyakorta.Aztán idő következik,a temetőben szalagozás,na ez csak minekünk van,a többség kihagy,ezért hátrasorolunk rendesen,pedig akartunk teret nyerni.Lépcső visz a kálvária tetejére,megváltónk két üres kereszt között,biztosan restaurálás van.Eltévedni nem tudunk,szorosan lihegünk egymás mögött,főleg fölfeléből van kirakva az út,aztán újabb emlék a múltból,kisFarkas,a belügy oszlopa,barátjával,megint örömtáncot járunk és jelent osztunk szavakba,terheljük egymást,a sor lassan halad,kihívás van az ösvényen,mert a liftezés fel-le baktatást jelent,és a lefelé is terhes néha.Aztán szellősebbre változik,mert az első pontra hág az első néhány ember,itt katonasírok a történelemből,az is egy szabadságharcról regél,ott is csak második helyet fogtunk,na nem Isaszegnél,hanem az összetettben.Minderről táblák regélnek,frissítésnek virsli almával és szódával,ez nekünk korainak tűnik,megyünk is el.Követjük a kék szalagot és a piros csíkot,le-föl,jobbra-balra,ahogy illik,az erdő szerényen csak ott van,és mindössze szép,ennyit tud hozzátenni.A túraszerv a nehézségek kerülése céljából helyenként kötelet feszít,mozgólépcső és lift csak ezután,ha az unió ad rá pénzeket.Második a pont,Öreghegy,remek kávét kapok Annától,kissé csélcsapnak tűnik,mindenkinek ad ugyanis,már aki kér.Jól jött a frissítő,innen belecsapunk a lecsóba,menni kell erősen a gravitáció ellenére.Kissé lassulunk,de mivel mások is,alig feltűnő,harmadik pont,a péceli kereszt a nyakunkon máris.Itt kifogy az erdő,kell a napernyő,naptej és a napolaj.Ezen a ponton is odateszik magukat a szervezők,dínom-dánom lakodalom,tejfölös lepény ,pardon,yoghurtos,szódával,ahogyan azt gyerekkorunkban megszoktuk.Lefelébe vált az itiner és az út is,lovacska hátán a lánygyermek,anyóka száron vezeti – mármint a lovat – a Yeti barátom udvarlását finoman hárítja,nem baj,jöhet más,fiatal lányok futnak ránk,győrújbarátiak talán?apuka vigyázza őket szolid távolságból,és máris a maglódi aszfalt a lábak alatt,autók szemből-hátulról,kékszalag itt-ott lobog,és mi csak rendületlenül,hármasban,mert a fekete elmaradt,a kisFarkas elszaladt,új útitársunk hajt politikai szösszeneteket,erre majd visszatérünk,sebajból építkezünk,és ott a cél,a babgulya,a kitűző,az oklevél,a kenyér mindehez,aztán vonat,irány Pest,csak egy másik vonal,nevezzük s60 nak,ez a vasutas szleng.A megállókban szétszóródunk,van sántikálós és van energikus,de a jókedve derékig ér,kocsma bezzeg bokáig sem…

Hát ennyi,jövőre Veled,Veletek ugyanitt,a szervezők remek munkát végeztek,ahogy azt megszoktuk.

Hé, teljesítménytúrázók! A 16.09.24-ei szép napos szombaton a Kakukk-hegyet jártátok szénné, vagy talán a Pilist gyalultátok szorgosan a Negyednyolcas túrán? Netán a közeli Őrvidéket szerencséltettétek?

Egy kezemen meg tudom számolni hány teljesítménytúrázóval találkoztam az Attila-védvonal emlék- és teljesítménytúra 44-en (, ami minimum 46 km azoknak, akik vonattal érkeztek a Dunakeszi rajtba). Elsöprő többségben voltak az ifjú- és régebben fiatal harcosok, a megemlékezni vágyók és érdeklődők.

A Fóti-Somlyóról lejőve, Mogyoródon, a cukiban találkoztam Gombival, aki éppen az ellátmány franciakrémesével végzett. Én is hamar benyeltem az enyémet, majd együtt indultunk a lepukkant Szent László kilátó felé. A tövében, a ponton egy pohár ásványvíz glutty, az almát már útközben rágcsáltuk el. Szokásommal ellentétben siettem, mert nem akartam sokat késni a késő délutánra szervezett gimnáziumi osztálytalálkozómról. Gombi a másnapi túrája miatt akart minél előbb célba érni, ezért jól jött, hogy (számomra) erőltetett tempót diktál. Sajnos egy nagyon forgalmas műút keresztezésénél megláttunk egy gyakorlóruhás csoportot, és hosszan követtük őket a műút szélén. Hiba volt. Amikor észrevettük, hogy a szalagkorlátot átlépve, egy áthatolhatatlan dzsindzsásba akarnak bemenni, inkább visszamentünk a keresztezési pontunkhoz. (Mínusz 20 perc) Addigra már rendőrök, vagy polgárőrök segítették a túrázók átkelését. - Az lenne a szép, ha még meg is büntetnének a műút menti kalandunkért - mondtam Gombinak. Innen egy kifejezetten szopatós dzsungelharc következett kék szalagok útmutatása mellett. Amikor ismét járható útra bukkantunk ki, megkezdtük a mezőny visszaelőzését. Nem kellett ezzel sokat bíbelődni, a következő pontról már egyedül indultunk tovább, mert mindenki inkább a fűben való ejtőzést választotta. A nyúlós úton Isaszeg felé csak arra ügyeltem, hogy lépést tudjak tartani. A kajasátornál csak két nagy pohár teát döntöttem magamba, a zsíros deszkát nem kívántam. Jó tempóban küzdöttük fel magunkat a katonasírokhoz, ahol az előzőleg elfogyasztott tea mellet kitűnően elfért egy nagy pohár ásványvíz és egy alma. Az Öreg-hegy utáni ellenőrzőponton ezúttal nem szemléltük meg a korabeli fegyvereket, hanem kimentettük magunkat az árokból, hogy továbbsiethessünk.

A Bajtemetés véget érni nem akaró, aszfaltos, alattomos emelkedője majdnem megfogott. Előzőleg többek mellett elmentünk és blamázs lett volna, ha pihenés közben visszaelőznek. Némelyek megálltak, és botjukba kapaszkodva derékszögben előredőltek. Na most már akkor sem állok meg, ha itt döglök meg - gondoltam magamban.

Ennyire rakétasilónak még nem örültem, mert nem sokkal távolabb volt az utolsó EP. Ásványvíz, és irány lefelé. A távolban már látszott Maglód. Ez volt a baj, mert még vagy 25 erdőrészletecskébe, lugasba mentünk be, de még mindig nem értük el a város szélét. Egy kis gödör átlépése után kezdett igazán csípni a vízhólyagom, de sebaj, ez semmiség ebben a műfajban. A hosszadalmas utcai szakaszt már hétrét görnyedve, szapora lépésekkel tettem meg, Gombi után loholva. Hiányzott az eltévedésre fecsérelt idő. A díjazás átvétele után maradt még szűk 10 percünk a <<le a kalappal>> gulyás elfogyasztására, hogy még időben jegyet tudjunk váltani a hamarosan érkező vonatra.

Minden nagyon szép volt, minden nagyon jó volt, mindennel meg voltunk elégedve.

Ottorino

Szeptember végi kalandunk... Attila Védvonal emléktúra, 44 km (2015.09.26.) A tavalyi túra nagyon tetszett. Érdekes és szép helyeken vezetett útvonal, remek ellátás, s szép díjazás. Akkor még az idõjárás is kegyes volt hozzánk. Egy ideje tervezttük, hogy idén is megyünk. A pár napja tartó esõzés miatt tartottunk tõle, hogy az idei túra sem lesz egyszerû. Mentünk már esõben, sárban, így tudtuk, mire számíthatunk. Azért itt-ott sikerült felülmúlni a terepnek a képzeletünket.

Hajnalban keltünk- mert mi mást tegyen az ember lánya meg fia szabadnapokon pihenés gyanánt... Kinézek az ablakon, esik. Remek. Sebaj, pár hete beneveztünk, tegnap összepakoltunk, hát akkor menni kell... Kávé, öltözés, indulás. Kibuszoztunk a Városkapuhoz, átszálltunk a távolságira, ami kivitt Dunakeszire. Becsekkoltunk a rajtban, majd vártuk az indítást. Tavaly többen voltak. Gondolom az idõ sokakat elrettentett. Megkaptuk a fõszervezõtõl az instrukciókat, s elindult a "mezõny". Azt mondták, nem érdemes sietni, mert a pontõr velünk indul, tehát ha beelõzzük, várhatunk a pecsétre. Ehhh... és olyan lassan megyünk, mintha valami zarándoklaton lennénk...De hát ez egy teljesítmény túra, nem? Na mindegy, megyünk... Elsõ pont: Fóti rakétabázis. Picit más útvonalon közelítjük meg, mint tavaly, s nem is megyünk be a Bázisra, alulról kerüljük. Gyors pecsétgyûjtés, mert nagyon esik az esõ. Kapunk sütit. Menet közben majszoljuk. Finom. Megyünk a Fóti-Somlyó felé. Itt egy picit elkavarunk pár túratárssal, s nagypistázunk egy jó kilométert. Sebaj, volt már ilyen... Visszataláltunk a helyes útra. A mezõny egy része így elénk került. Kaptató következik. Lassan haladnak elõttünk, nem tudunk elõzni. Ez idegesít. Aztán valahogy még is sikerül kikerülni néhány embert. Ahol tudunk bele-bele kocogunk. Most itt is más úton megyünk. Mint tavaly. Nemsokára elérünk a második pontra. Fóti-Somlyó. Nagy a köd, nem lehet lelátni Fótra. Pedig tiszta idõben csodálatos látványt nyújt. Itt találkozunk Angival és Istivel. Gyorsan pecsételünk, majd haladunk is tovább. Iszonyú nagy a sár. Ezzel már a gtx sem bír. Fõleg, hogy felülrõl folyik be, s minden lépésnél gluggyog a cipõmben a víz. Mindegy, haladunk. Vagyis itt-ott csak haladnánk, mert a vékonyabb ösvényeken várni kell az elõttünk haladók, vagyis az elõttünk nem haladók miatt. Néha még az én terepcipõm sem bírja a sarat. Nem tudom, hogy tudnak azokban a sima talpú sportcipõkben végig menni. Ahol tudunk elõzünk megint. Hamar leérünk Mogyoródra, ahol most nincs süti-pont. A fahíd túlsó végén megállunk egy pillanatra a tetõ alatt. Elteszem a fényképezõt, ami addig a nyakamban lógott az esõponcsó alatt. Félek, hogy annyira bepárásodik, hogy tönkre megy... Idáig sem fotóztam sokat. Ha már állunk, könnyítünk a lapos-üvegen. Belülrõl átjár a meleg. Ez most jól jött... De most már induljunk tovább, mert kezdek fázni. Gyakorlatilag egy négyzetcentiméternyi száraz felület sincs már a ruhámon. Hamar visszamelegszünk, mert emelkedõ jön. Irány a Szent László kilátó. Csodás terepen megyünk. A kaptató a kilátó alatt igazi kihívás. Szembe folyik a víz, s úgy csúszik, hogy igen csak kell a bot. Elõttünk pár túratárs esernyõvel (!!!)... wtf... Az meg minek? Mindegy is, kicsit mosolygok magamban, s persze bosszankodok is, mert megint nem tudunk haladni. Jó kis sor torlódik így fel mögöttünk. Aztán csak felérünk. Újabb pont, a harmadik. Pecsétet, csokit és vizet kapunk. Majd sietünk tovább, hogy megelõzzük a lassabbakat. Nehéz terep jön, nem akarok megint valaki mögött totyogni, amikor haladnék. Ami itt következett, az azért felülmúlta minden képzeletünket. Intenzív lejtõ, lefelé folyó sártenger. Itt is elkélt a túrabot. Nehezen, de levergõdünk. Ezután kényelmes terep következik, már ami a szintet illeti. Kis hullámvasutazás a Szár-hegyen, ami most sár-hegy.... Ennek ellenére elég gyorsan érünk a következõ ponthoz a Bolnoka aljára. Itt a katonáktól nagyon finom forró teát kapunk. Nagyon jól esik... Mármint a tea... Mert az esõ, szintén nagyon esik, de azt már megszoktuk. Az egyik kiskatona elhagyta a díszgombját, amit megtaláltam az avarban. Nagyon hálás volt, mert azt az ukázt kapta, hogy a gombokra vigyázzanak! Ennek örömére tovább indulunk. Rövid dagonya után érünk a 3-as úthoz, ahol idén is rendõri biztosítás mellett tudunk biztonságban átkelni. Megköszönjük a kedvességüket, majd haladunk tovább. Itt kisebb szeméthegyen kell átverekednünk magunkat, s a jégkár nyomai is nehezítik utunkat. Újabb hullámvasutazás következik. S persze sár, sár és a teljes út szélességében elterülõ pocsolyák. A Bolnoka erdõt is leküzdjük, s nemsokára az M31-es feletti felüljárón haladunk már. És aszfalt van a talpunk alatt! Máskor szidjuk a városi vagy betonos szakaszokat. Most azért picit jól esik rajta menni. Persze nem tart sokáig az örömünk, mert el is értünk a Pest megyei piros jelzés azon szakaszához, ami majd levezet bennünket Isaszegre. Közben azért van egy EP a Bolnoka gerincen. Itt a Betyársereg ifjai pálinkával kínálnak bennünket, amit szívesen el is fogadunk. Hideg van, nna. Aztán irány tovább az áteresz felé. Ha nem lenne sár, elég haladós lenne ez a szakasz. Így csak komótosan vánszorgunk. Lecsúszunk egy nagyon meredek lejtõn, s hamarosan megérkezünk az Átereszhez. A hatodik EP. A kis pavilon alatt sokan szorongunk. Zsírkoskenyér parti! Meg tea. Végül is ebéd idõ van. Ideje reggelizni. Leülök a padra. Hiba volt... Nehéz a felkelés, de menni kell. Az esõ meg rendületlenül esik. Ez van. Irány a Kálvária. Hamar feltoljuk magunkat. A Keresztnél találkozunk Andrissal és a csudaédes drótszõrû vizslalánnyal Angie-vel. Sajnos nincs idõnk sokat beszélgetni, haladunk tovább. Megküzdünk egy csúszós ereszkedõvel. Emlegetjük is ,hogy a január eleji Buék túra kötélpályája itt is jól jönne. Persze megoldjuk annak híján is, majd kapaszkodunk fel az Öreg hegy felé. Az erdei katonasíroknál újabb EP. Pecsét, tea, szõlõcukor, alma. Van választék, hát együnk, igyunk :) Persze szigorúan menet közben, mer nem szabad megállni. Csurom vizes minden rajtunk, nem kellene megfázni. A Kálvária-tetõn átvágva ereszkedünk le a Katona-pallagon át a Tusák-árokba. Itt egy újabb EP, immáron a nyolcadik. A srácok, akik pontõrködnek, "parkettás" fogadóépületbe invitálnak. Fakéreg darabokat raktak le a sátor alá, hogy ne süllyedjünk el a sárban. Bent ég a tûz. Mellette elég kellemes, de nem csábulunk el. A pecsét mellé müzliszeletet kapunk, s indulunk tovább. Felküzdjük magunkat az árokból, na még egy kis hullámvasutazás következik egy gyönyörû vörösfenyõ erdõn keresztül. Sajnáljuk is, hogy kiérünk belõle, mert egy nyílt terepen vezet végig a szekérút, amin a Hársas aljára ereszkedünk. Itt picit kellemetlen a szél. Sietünk. Hamar lent is vagyunk. Elhaladunk a Lovarda mellett, majd megkezdjük túránk utolsó nagy kaptatóját. Fel egy aszfaltúton a Szelek tetejére, az egykori szovjet bázis, a Bajtemetés felé. A rakétasiló tövében újabb EP, az utolsó. Müzliszelet, forró tea, pecsét begyûjtése, s irány lefelé. Sár, sár és sár. Immáron sokadjára kellene kifütyülni amit mondok, ha hangos beszámoló lenne. Némi ereszkedés után kényelmesebbre vált a terep. Aztán lassan elérjük Maglód határát. Elhaladunk a temetõ mellett, átvágunk a körforgalmon, majd végig sétálunk a Kossuth Lajos utcán a cél felé. Becsekkolunk. Szomorúan vesszük tudomásul, hogy idén csak emléklap a díjazás. A tavalyról megmaradt húsz (!!!) darab felvarrót odaadták az elsõ húsz beérkezõnek. Kitûzõ idén nem készült. Pedig a kiírásban szerepelt... A célellátmány elég szerény. Egy fél adag babgulyást kapunk. Víz, tea, nincs. Semmilyen más folyadék sem. A leves nem esik jól. Már majdnem hideg, s az íze sem az igazi. Odaadom Balunak. Kicsit csalódott vagyok. Mert a szervezõváltás ( más lett a fõszervezõ ) csökkentett a színvonalon. Már ami a célba érést illeti. A pontokon a tavalyihoz hasonlóan minden rendben volt. A pontõrök kedvesek, mindenütt volt ellátmány, több helyen meleg tea, ami ebben a cudar idõben segített túlélni. Átöltözünk. Végre száraz ruha. Aztán elindulunk. Hamarosan jön a vonat. Közben betérünk a sarki krimóba egy jégerre és forralt borra. Aztán búcsút veszünk Maglódtól. Vegyes érzelmekkel szállunk a vonatra... Mindentõl függetlenül jó kis túra volt. Ha megrendezik, jövõre is megyünk...

 szia emberek,az Attiláról..

Az Etele magyarított Dunakeszirõl indul,a vonat meg a Nyugatiból..már itt sok az ismert arc,van a hölgy kékmackóalsóban,a torinói barna-szürke színekben,Isti fehérben,Zsolt zöldben,Angyalka és Csaba fekete felsõben,szóval színes egyéniségek vagytunk ottan,és volt a másik közönség kevésbé színesben,inkább a terepszín és a varjújelleg dominál,de a jókedv és a magyarság együtt volt. Zászló is kerül,a színösszeállítása nem fog meg,és érkezik a szervezõ,rugalmasan kezeli az elmaradt elõnevezõi névsort és a tömegrajt is kiscsoportosra változik,hamar legombolnak rólunk egy összeget és cserébe egy színes itiner sok mindent tudat velünk,az útvonalat illetõen viszont szó – vagy betûfukarnak bizonyul,sebaj,ez Magyarország,végig jó helyen leszünk,és szalagok is vannak ígérve..hát akkor gyerünkbe állunk hárman,egy nõi tag és két nem nõ,kis bizonytalankodás után csapódunk a népek után,majd a szalagok láttán elõzgetni is kezdünk. Kél a nap,harmatos a fû,remek a hangulat,elsõ pontban hamar pecsét és húzunk,melegszünk,vetkõzõdés is van egyeseknél-ketteseknél,máris a Somlyó buckáján csámpázunk,pontõr itat-etet,nem még,de azért köszike..le Fótra,a gombai cuki teraszán ismerõs arcok,a két keresztnevû barátnõjével,Zsoltival,késõbb megtudjuk,cukrászkupont esznek le,amit mi a hirtelen indulásnál nem húztunk be..sebaj,dió van,ez is valami,föl a Laci kilátójába,ezúttal nyitva,naná,hogy fellépcsõzünk,az életveszélyt a Nagykörúton gyakoroljuk kerékpáron,ez ahhoz bizony nokkedli..fotózunk vadul,és pecsételõs pont,remek vörösbor,akár toborzani is elmenne,ettõl csaptak fel anno a béresgyerekek huszárnak. És kiállítás, ruha és fegyver,de menni kell,gyorsan,mert örexik a túráló menetközben is..lemaradok átöltözni, rövidnadrágos figurát veszek elõ a jelmeztárból,közben a kevéshajú,két keresztnevû ér utol barátnõjével,bizonyosan örexik Õ is,hiszen néhány száz méteren át együtt toljuk a távot,közben beszélget,ilyesmi csak a célban szokott elõfordulni vele..és velem..persze unják a slatyit és fotó után távoznak,még látjuk,ahogyan a nõ leborul a nagykopasz mögött és csókolja a lábanyomát..vagy csak esett egyet?de közben a Bolnokán vagyunk,pecsét és alma,gerinc,hosszan,de levág belõle az autós út,így kerülõvel tartunk a Hollósra,itt is örömködés,nyakunkon Isaszeg,nagy trakta,kenyér és hagyma és zsír,víz minden mennyiségben,és nemcsak a Rákos patakban..kis fölfelé,kereszt mellett a zöld jel,itt is segítõk igazgatják lábunk alatt az avart,meg csokis parány,télleg odafigyelnek a részletekre. Fent a síroknál is alma vízzel és teával,nna,és nem is rossz..gyerünk le az Öreghegyrõl,a yetit érjük utól,aki kistávozik,útbaigazítjuk és állva hagyjuk,tíz év a javunkra..a hegy alatt tábortûz és fegyverbemutató, hidegen hagy,haladunk elfelé..és sok betonos fölfelé után a péceli siló..itt is remek hangulat,remek tea,a kilátások több mint jók..nyomás a kukoricás mellett,és szembe is jönnek,egyéb kategóriás túrálók,gombás kosarak és különbözõ ivarúak,csak úgy..fáradt játékost futunk le,biztatjuk,de vannak segítõi..és Maglód,szedem a diót a fa alól,mert a benszülött még kora délutánig sem söpörte össze,módos község lehet..itt a cél,kitûzõ helyett hûtõmágnes meg golyósíró,de remek a gulyás és bor és a kávé is (bár tejszínhab nem volt),aranyos menyecskékkel,a vonat elment,még benézem a menetrendet,ami szeptember huszonhatig egészen jó volt,de ma már huszonhét van,és az a vonat pedig nincs..összedõl bennem a MÁV felsõbbrendûségébe vetett hitem,és közben mindenki befut,akit nagyon elhagytunk útközben,a másfél óra várakozás a település helyi szokásainak tanulmányozásával telik,elsõsorban a szexuális vonalat gyanúsítjuk,aztán a gombázást,mint népszokást..ami meggátolta a mai naptól érvényes menetrend kilógatását,vagy legalább a másik begyûjtését,vezetnek minket az írott betûk eleget amúgy is..

szóval jó kis túra volt,nem nyomott a politika és én sem nyomtam senkit..így is lehet egymás mellett élni két jégkorszak között,még a Kárpát medencében is,köszönjük..

Túrabeszámoló és képek a turazo.ininet.hu oldalon!